A kalózkodás története egyidős az emberiség tengerre merészkedésével. A javak szerzése és a dicsőség voltak mozgatórugói ennek a folyamatnak is. Fontos azonban az elején letisztázni, hogy part menti fosztogatás, ugyanúgy a kalózkodásba tartozik, mint a vízi rablás. Egy tengeri rablás jóval könnyebb volt bizonyos szempontból. Sokkal kevésbé tudtak védekezni egy ilyen támadás ellen, hiszen a potenciális segítség a legtöbb esetben látótávolságban sem volt. A kereskedő hajók, amelyek a legtöbbször kifosztásra kerültek, gyakran semmilyen vagy csak minimális védekezési felszereléssel voltak ellátva. A kalózkodás elterjedésével viszont már ezeket a hajókat is felszerelték ágyúkkal és kézi fegyverekkel. Ilyen esetekben komoly tengeri csaták tudtak kialakulni, ami már a kalózoknak sem volt ínyére, így aztán azokon a területeken logikusan csökkentek a tengeri rablások. A kalózkodás fénykora a 17-18. századra tehető, hiszen ekkor nagyon élénken folyt az újvilágból az óvilágba történő termékek exportálása. Azonban a kalózkodás ősidők óta létező probléma, és ma is komoly fejtörést okoznak főleg Afrika partjai mentén. Nézzük meg hogyan alakult a kalózkodás különböző történelmi korokban, és tekintsünk meg pár érdekes rejtélyt és mítosz,t amely a kalózok nevével egybeforrt.

• Az ókor kalózkodása

Az első írásos feljegyzések a kalózokról i.e. 14. századból származnak, amikor is az egyiptomi és Közel – Keleti hajókat fosztottak ki a kalózok. Mindemellett előfordult, hogy a kalózok a partvidékeket is felégették és kirabolták a part menti településeket. Arról, hogy ezt hogy kezelték arról sokkal kevésbé van tudomásunk, mint arról, hogy mekkora veszteségeket okoztak. A Római Birodalomban a kalózkodás egy gigászi problémává nőtte ki magát, amit maga Julius Ceasar elrablása is jól mutatott. Julius Caesart i. e. 75 körül rabolták el a kilíkiai kalózok, miközben Rodoszra tartott tanulmányi útra. Kis-Ázsia vizei abban az időben nagyon hírhedtek voltak a kalóztámadások miatt. Mikor a kalózok megtudták, hogy értékes utasuk van egyből váltságdíjat követeltek, 20 talentum formájában. Caesar ezt nevetségesen alacsonynak találta és megkérte a kalózokat, hogy emeljék inkább 50 talentumra a váltságdíját. Miközben a pénzt gyűjtötték (38 napig) addig az ifjú Caesar fogságban “sínylődött” a kalózok között. Az a sínylődés azért mégsem volt annyira igaz, hiszen Caesart úrként tartották a kalózok amennyire csak lehetett. Az ifjú arisztokrata verseket, beszédeket szavalt nekik, és el is várta tőlük, hogy figyelmesen végighallgassák őket. Azzal fenyegetőzött, hogy ha kiszabadul sereget és flottát gyűjt, megkeresi őket és mindannyiukat megfeszíti. A kalózok valószínűleg jót nevettek ezen, de a szájukra is fagyott a mosoly amikor már nem csupán ígéret volt. Caesar Miletosban flottát szervezett. Bár akkor még nem volt politikai hatalma, a provinciák lakói, kereskedők, és a gazdag befolyásos családja igenis támogatták a kiváló szónoki képességekkel rendelkező feltörekvő ifjút. Caesar annyi könnyebbséget adott a kalózoknak, hogy a feszítés előtt még fejüket is vette, így nem kellett megtapasztalniuk a hosszú tusát a kereszthalállal. Azonban nem Caesar volt az egyetlen Római, aki erélyesen lépett fel a kalózokkal szemben

. Pompeius Magnus i.e. 67-ben vezetett hadjáratot a kalózok ellen. Ennyi idő alatt a kalózprobléma teljesen átitta a római közéletet. Az ellátás akadozott a provinciák között, ami komoly hiányt okozott szinte minden városban. Mivel a Földközi-tenger egy beltengerként működött a birodalomban, nem lehetett a megoldást mástól várni. A Lex Gabinius törvény alapján (amit Aulus Gabinius néptribunus adott ki) a szenátus Pompeius rendelkezésére bocsátott 5000 lovas katonát, 40-60 ezer gyalogos katonát, (nem csupán légionáriust) és nagyjából 500-700 hajót amivel végét veheti ennek a szó szerint belülről emésztő problémának. Rendkívül hatékony stratégiát alkalmazott, amely a tenger 13 zónára osztását és az ezekhez tartozó 13 alparancsnok kinevezését foglalta magába. 40 nap alatt megtisztította a nyugati medencét, (Itáliától Hispániáig) majd a kilíkiai kalózokat is legyőzte. Sok kalózt beépített a társadalomba azáltal, hogy földet osztott nekik, ezzel megfosztva őket régi életformájuktól.

• Kalózkodás a középkorban

A középkori kalózkodást főleg a vikingeknek tudhatjuk be Európában. Ők profin és szervezetten űzték ezt az ipart akkortájt. A viking kalózkodás inkább abból állt, hogy gyorsan megjönnek, kiszállnak a hajóból, kifosztják a falut és már ott sincsenek. Franciaország, Anglia, Skandinávia, és a mai Oroszország területei voltak a leggyakrabbi célpontok. Arról, hogy miért kezdtek el kalózkodni annak a lényege már le van írva az első cikkemben, így aztán arról, most nem fogok szót ejteni. A viking kalózkodás hivatalosan 793- ban kezdődik, amikor is Angliában kifosztják a Lindisfarne kolostor. A vikingek kisebb, és mozgékonyabb hajókat, úgynevezett drakkarokat (longship) használtak, amelyek megengedték számukra, hogy a folyókon is mélyebben behatoljanak, és meglepetésszerű támadásokat hajtsanak végre. Fő célpontjaik templomok és kolostorok voltak, mivel azok nagy zsákmánnyal és kevés védelemmel kecsegtettek. Ezen kívül persze falvakat és városokat is fosztottak ki. Egyik fő célpont mindig a rabszolgák szerzése volt. Őket főleg a Bizánci Birodalomnak, illetve a Kalifátusoknak adták el a déli piacokon. A vikingek eljutottak az Ibériai-félszigetre, Sziciliába, Észak-Afrikába, de még Bizáncig és a Kaszpi-tengerig is eljutottak (a Dnyeperen és a Volgán keresztül). A vikingek sok esetben nem a hagyományos kalózkodási formát űzték, hanem a kombinációját a fosztogatásnak, terület elfoglalásnak, és a kereskedelemnek.

A késő középkorban teret nyert a privaterek használata. A privaterek olyan kalózok voltak, akik egy ország szövetségében álltak és más ország hajóit fosztogatták teljesen legálisan. Tulajdonképpen felfoghatjuk úgy, mint egy régi gazdasági bérgyilkost. A szerzett zsákmányt mindig megosztották az ország hatóságával is, akinek dolgoznak. Az Angol-Francia konfliktusokban (14-15. század) igen gyakori volt a privaterek alkalmazása különösen a százéves háborúban. Ezek a fosztogatások főleg a mediterrán térségben kecsegtettek nagy zsákmánnyal. A spanyol-angol konfliktusokban . A 16. század végén, amikor a konfliktusok egyre intenzívebbé váltak az angolok elkezdték erősen támogatni a privatereket és azoknak használatát. A legismertebb privater Sir Francis Drake volt, aki Erzsébet királynő megbízásából támadott meg spanyol hajókat és kikötőket. A spanyolok ezt természetesen nem hagyták ellencsapás nélkül, és saját privatereiket küldték az angol hajók megtámadására. Ez a kalózkodási forma rendkívül népszerű volt abban az időben, és nagyon jól meg lehetett vele csonkítani a tengeren kereskedő népeket, és bővíteni a saját gazdaságukat egy teljesen legális köntösbe bújtatva. Habár ez már a kora újkorba is belecsúszott.

• A jelenkor kalózkodása

Ennél a szegmensnél bizonyára sokan felhúzzák a szemöldöküket: Még ma is vannak kalózok? A válasz az az, hogy természetesen vannak, hiszen ameddig lesz ember, aki pénzért meri kockáztatni az életét, addig a kalózkodásnak mindig lesz táptalaja. A modern kalózokat természetesen teljesen másképp kell elképzelni, mint a régieket. A mai kalózok gépfegyvert használnak, kard helyett, aknavetőt ágyú helyett, és motorcsónakokat karavellek helyett. Néhány éve még Szomália partjai voltak a legveszélyeztetettebbek, de manapság már inkább a Guineai-öböl, valamint a Szingapúri és Malaka- szoros számítanak annak. A kalózok főleg nagyobb teherhajókat támadnak meg, hiszen az ott szállított áru értéke nagy, a legénység száma viszont alacsony. 2024-ben legtöbbször gabonát ömlesztett árut és petrolkémiai termékeket loptak el a kalózok. Azonban rájöttek arra, hogy sokkal nagyobb pénz van az emberrablásban, mint az árucikkek lopkodásában. 2024-ben 126 tengerészt ejtettek túszul, és követeltek váltságdíjat értük. Ez a szám 2022-ben még csak 41 fő volt. Általában ilyenkor az a vállalat fizet, (helikopterrel adják le a pénzt) amelyik alkalmazza az elrablott személyt. Az egyik legelterjedtebb módszer a védekezésre az az, hogy egyszerűen felbérelnek fegyveres személyzetet gépfegyverrel, aki visszalő a kalózokra, akik valószínűleg ijedtükben visszavonulnak. A hajóra való felmászás hosszú létrákon keresztül történik meg, így aztán a tűzoltó tömlő szerű megoldás is gyakori. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a hajó oldalából minden irányból nagy sugarú és erősségű vizet lövellnek ki, így a kalózok nem tudják megközelíteni a hajót a zavaros víz miatt. A hangágyúk és vízágyúk alkalmazása is egyre divatosabb. Jemenben viszont egészen speciális módon védekeznek a kalózok ellen. Gyakorlatilag egy védett vízi folyosót hoztak létre. A kereskedőhajók konvojban közlekednek pár hadihajóval.

A modern kalózkodás okai a politikai instabilitás, a szegénység. A Guineai-öblöt például túlnyomórészt olyan országok határolják, amelyek nem képesek megtartani a stabilitást, és államszervezetükben, igazságszolgáltatásukban gyengék.

fotó: Getty Images

egyéb érdekes cikkek: A történelem különleges kapcsolata a földrajzzal